Végbizonyítvány

Menü megjelenítése

Végbizonyítvány

Utolsó frissítés: 2022 március 15.

Végbizonyítvány általános feltételei

A végbizonyítvány (abszolutórium) azt igazolja, hogy a hallgató a jogszabályban rögzített képzési és kimeneti követelményekben, valamint a képzés tantervében rögzített feltételeket teljesítette, tehát a tanterv szerinti minden kötelező és kötelezően választott tantárgyat teljesített, a tanterv szerint szabadon választható tárgyakból is kellő mennyiségűt teljesített, továbbá teljesítette a képzésen előírt szakmai gyakorlatot, valamint a szakdolgozatért/diplomadolgozatért adható krediteket.

Az abszolutórium (végbizonyítvány) megszerzéséhez a szakdolgozat/diplomadolgozat leadásával együtt az alapképzési (BA/BSc) szakokon a képzés félévei számának függvényében 180, 210 vagy 240 kreditet, a felsőoktatási szakképzési, a mesterképzési (MA/MSc) szakokon legalább 120 kreditet (két féléves tanárképzésben 60 kreditet), osztatlan képzésben legalább 300 kreditet kell összegyűjteni. 4, 7, 8 vagy 10 szemeszteres tanulmányok feltételezése esetén ez azt jelenti, hogy szemeszterenként átlagosan 30 kredit megszerzése szükséges, de ettől az adott képzés mintatanterve eltérhet. A szakirányú továbbképzési szakok közül a 2 féléveseken 60, a 3 féléveseken 90, a 4 féléveseken pedig 120 kreditet kell összegyűjteni.

A végbizonyítvány megszerzésének feltételei a felsőoktatási szakképzéseken: az összes kötelező és a választott szakirányhoz / modulhoz / specializációhoz előírt kötelezően választható tárgy teljesítése, a szakmai gyakorlat teljesítése, amennyiben a tanterv előírja a kötelezően választott tantárgyakból szükséges mennyiség teljesítése, a szakdolgozatért adható kreditek teljesítése, a szabadon választható tárgyakból szükséges kreditmennyiség teljesítése és összesen 120 kredit megléte.

A végbizonyítvány megszerzésének feltételei az alapképzéseken: az összes kötelező és a választott szakirányhoz / modulhoz / specializációhoz / műveltségterülethez előírt kötelezően választható tárgy teljesítése, a kötelezően választott tantárgyakból szükséges mennyiség – amennyiben a tanterv előírja – teljesítése, a szakdolgozatért adható kreditek teljesítése, a szakmai gyakorlat teljesítése, a szabadon választható tárgyakból szükséges kreditmennyiség teljesítése és 6 féléves képzésnél 180, 7 féléves képzésnél 210, 8 féléves képzésnél 240 teljesített kredit megléte.

A végbizonyítvány megszerzésének feltételei a mesterképzéseken: az összes kötelező és a választott szakirányhoz / specializációhoz előirt kötelezően választható tárgy teljesítése, a kötelezően választott tantárgyakból szükséges mennyiség – amennyiben a tanterv előírja – teljesítése, a diplomadolgozatért adható kreditek teljesítése, a szakmai gyakorlat teljesítése, a szabadon választható tárgyakból szükséges kreditmennyiség teljesítése és összesen 120 teljesített kredit (2 féléves tanárképzésben 60 kredit, 3 féléves tanárképzésben 90 kredit) megléte. A mesterképzésre nem teljes kreditérték beszámítású alapképzési szakról érkező hallgatóknak a kreditelismerési határozatban előírt tantárgyakat is teljesíteni szükséges a végbizonyítvány megszerzéséhez, azonban ezen tárgyak a mesterképzésben elérendő teljesített kreditbe nem számíthatók bele.

A végbizonyítvány megszerzésének feltételei a szakirányú továbbképzési szakokon: az összes kötelező tárgy teljesítése, a szakdolgozatért / diplomadolgozatért adható kreditek teljesítése, a szakmai gyakorlat teljesítése (ha van), a tanterv által előírt szabadon választható kreditmennyiség teljesítése (ha van ilyen feltétel), 2 félév képzési idejű képzés esetén 60, 3 félév képzési idejű képzés esetén 90, 4 félév képzési idejű képzés esetén120 teljesített kredit megléte.

A hallgató záróvizsgára kizárólag a végbizonyítvány megléte esetén bocsátható.