Emberi erőforrások alapképzési szak

Emberi erőforrások alapképzési szak

Utolsó frissítés: 2024 szeptember 19.

A képzés célja a gazdaságtudományokban jártas, módszertanilag felkészült, megfelelő szakmai és általános műveltséggel rendelkező gazdasági szakemberek képzése, akik társadalomtudományi, közgazdasági, üzleti és menedzsment ismereteikre támaszkodva képesek az emberierőforrás-gazdálkodás funkcionális területeinek ellátására, a munkaerő piacok elemzésére, az érdekegyeztetési folyamatok koordinálására. Képesek az érintett területeken tervezési, szervezési, elemzési, döntés-előkészítési és szolgáltatási feladatok megoldására, kisebb gazdálkodó szervezetek emberierőforrás-gazdálkodásának irányítására, illetve nagyobb szervezetek esetében egy-egy részterület önálló ellátására, irányítására, valamint projektekben való hatékony közreműködésre. Felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.

A képzésben megszerezhető végzettségi szint és szakképzettség a képzési és kimeneti követelmények szerint:

  • végzettségi szint: alapfokozat (bachelor, BSc);
  • szakképzettség: közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon (Economist in Human Resource Management).

A képzés képzési ideje: 7 félév

Munkarend: nappali vagy levelező munkarend

A képzés finanszírozási formája: állami ösztöndíjas vagy önköltséges

Szakfelelős: Dr. Kollár Péter egyetemi docens

Szakkoordinátor: Dr. Herneczky Andrea főiskolai docens (Károly Róbert Campus)

Képzési helyek:

  • Gödöllő (Szent István Campus)
  • Gyöngyös (Károly Róbert Campus)

Képzés nyelve: magyar

Levelező munkarendű képzés sajátosságai

A tanterv, az ismeretek egymásra épülése, a specializálódási lehetőség és a záróvizsga követelmények megegyeznek a nappali munkarendű képzéssel. Az oktatás jellege, a tananyagcsoportok beosztása és bizonyos módszertani kérdések az oktatás helyétől függően eltérhetnek egymástól.

A gödöllői és gyöngyös képzési helyen egyaránt a levelező munkarendű képzés tanórái pénteki és szombati napokon kerülnek megtartásra.

Szakmai gyakorlat

A szakmai gyakorlat célja a vállalati működés mélyebb megismerése, bekapcsolódás a vállalati menedzsment tevékenységbe, közreműködés egyes vállalati problémák megoldásában, lehetőségek szerint a szakdolgozat témájához kapcsolódó területen.

A szakmai gyakorlat egy félév, minimum tizenkettő hét összefüggő gyakorlat a felsőoktatási intézmény tantervében meghatározottak szerint.

A képzés elvégzésével megszerezhető képességek, szakmai jogosultságok

A széleskörű elméleti és gyakorlati ismeretek birtokában a végzett hallgatók képesek lesznek

  • az emberi-erőforrás menedzsment funkcióinak ellátására különböző szervezetekben;
  • az emberi erőforrás fejlesztési és hasznosítási döntéseket előkészítő módszerek és technikák alkalmazására;
  • munkahelyi stratégia megvalósításához szükséges emberi erőforrások megtervezésére, munkakörök kialakítására;
  • a munkaerő toborzási, kiválasztási, beillesztési folyamatok teljeskörű lebonyolítására;
  • a személyügyi, munkahelyi érdekegyeztetési folyamatok koordinálására;
  • a munkaerőpiacok szerkezetének és működésének elemzésére;
  • információk megszerzésére, feldolgozására, felmérések, jelentések készítésére;
  • szervezési, elemzési, tervezési és döntés előkészítési feladatok megoldására;
  • önálló munkavégzésre és csoportmunkára;
  • tárgyalási és prezentációs technikák, korszerű számítástechnikai és informatikai eszközök alkalmazására.

Nyelvoktatás, szaknyelvoktatás

A hallgatóknak a képzés során nappali munkarendben a mintatanterv szerint két féléven keresztül alapozó nyelvoktatásban, majd két féléven keresztül szaknyelvoktatásban kell részt venniük. A nyelvoktatás és a szaknyelvoktatás teljesítése kritérium követelmény. Levelező munkarendben a nyelvoktatás és szaknyelvoktatás szabadon választható módon valósul meg. A nyelvoktatásról és a szaknyelvoktatásról bővebb információ a 4.3.12. Nyelvoktatás, szaknyelvoktatás fejezetben található.

A végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzésének feltételei

  • a képzés összes kötelező tantárgyának, a választott specializáció tantárgyainak teljesítése, valamint a tanterv szerint szükséges mennyiségű szabadon választható kredit és a szakdolgozat-készítésre adható kreditek teljesítése összesen 180 kredit értékben;
  • a 30 kredit értékű szakmai gyakorlat teljesítése.

Záróvizsga

Záróvizsgára bocsátás feltételei:

  • végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzése;
  • szakdolgozat benyújtása és bírálók általi elfogadása;
  • a hallgatónak nem állhat fenn tartozása az Egyetem felé.

A záróvizsga részei:

  • szaktárgyi komplex vizsga (tantárgyi vizsga);
  • szakdolgozat védés.

Záróvizsga ismeretkörök, záróvizsgatárgyak

  • emberi erőforrás menedzsment
  • vezetési ismeretek
  • Vállalatgazdaságtan
  • jogi ismeretek

A záróvizsga eredményének és az oklevél minősítésének számítása a 2020/21. tanévtől

A 4.3.16. Záróvizsga és a 4.3.17. Az oklevél fejezetben leírtak szerint.

A képzés tanterve