Pénzügy mesterképzési szak - MATE Oktatási Igazgatóság
Pénzügy mesterképzési szak
Pénzügy mesterképzési szak
Last modified: 28. September 2024
A képzési célja gazdasági szakemberek képzése, akik pénzügyi, közgazdaság-tudományi műveltségükkel, nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, korszerű és magas színvonalú elméleti, módszertani és gyakorlati tudásukkal képesek önálló, kreatív, közgazdász szemléletű gondolkodásra, a gazdaság pénzügyi folyamatainak irányítására és elemzésére makro- illetve mikroszinten egyaránt. Üzleti és módszertani ismereteiknek, a tudatosan fejlesztett vezetői készségeiknek és képességeiknek birtokában alkalmassá válnak a hazai és a nemzetközi gazdasági élet különböző területein, az állami és magánszférában a pénzügyi feladatok ellátására, a pénzügyi szakirodalom feldolgozására és gazdagítására. Felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.
A képzésben megszerezhető végzettségi szint és szakképzettség a képzési és kimeneti követelmények szerint:
- végzettségi szint: mesterfokozat (magister, master; MSc);
- szakképzettség: okleveles közgazdász pénzügy szakon (Economist in Finance).
A képzés képzési ideje: 4 félév
Munkarend: nappali vagy levelező munkarend
A képzés finanszírozási formája: állami ösztöndíjas vagy önköltséges
Szakfelelős: Varga József László egyetemi tanár
Szakfelelős-helyettes: Gál Veronika Alexandra egyetemi docens
Képzési hely szakkoordinátorok:
- Bringye Bernadett (Szent István Campus, Budai Campus)
Képzési helyek:
- Budapest (Budai Campus)
- Gödöllő (Szent István Campus)
- Kaposvár (Kaposvári Campus)
Képzés nyelve:
- Budapest képzési helyen: magyar
- Gödöllő képzési helyen: magyar, angol
- Kaposvár képzési helyen: magyar
Levelező munkarendű képzés sajátosságai
A tanterv, az ismeretek egymásra épülése, a specializálódási lehetőség és a záróvizsga követelmények megegyeznek a nappali munkarendű képzéssel. Az oktatás jellege, a tananyagcsoportok beosztása és bizonyos módszertani kérdések az oktatás helyétől függően eltérhetnek egymástól.
A levelező munkarendű képzés tanórái péntek délután és szombati napokon kerülnek megtartásra.
A képzés elvégzésével megszerezhető képességek, szakmai jogosultságok
A mesterfokozat birtokában okleveles közgazdász pénzügy szakon képes:
- önálló új következtetéseket, eredeti gondolatokat és megoldási módokat fogalmaz meg,
- az igényes elemzési, modellezési módszerek alkalmazására, komplex problémák megoldására irányuló stratégiák kialakítására, döntések meghozatalára, változó hazai és nemzetközi környezetben, illetve szervezeti kultúrában is,
- a gyakorlati tudás, tapasztalatok megszerzését követően közepes és nagyméretű vállalkozást, komplex szervezeti egységet vezet, gazdálkodó szervezetben átfogó gazdasági funkciót lát el, összetett gazdálkodási folyamatokat tervez, irányít, az erőforrásokkal gazdálkodik. Nemzetközi, multikulturális környezetben is képes hatékony munkavégzésre,
- nagy és közepes vállalkozások pénzügyi funkcióit vezetni és irányítani, olyanokat is, amelyek tevékenységük vagy tőkeszerkezetük következtében kapcsolatban állnak a tőkepiaccal, illetve jelentős pénzügyi kockázatoknak vannak kitéve,
- vállalatok elemző, döntés-előkészítő, és döntéshozatali tevékenységének magas színvonalú ellátására,
- a pénz- és tőkepiaci instrumentumok árazására, a tőkepiaci tranzakciók kezelésére és irányítására, a beruházások és egyéb befektetések elemzésére, a származtatott ügyletek pénzügyi kockázatkezelésére,
- pénzintézeteknél, költségvetési intézményeknél, országos hatáskörű irányító szervezeteknél pénzügyi elemzői, döntés-előkészítői és döntéshozatali feladatok ellátására.
Szaknyelvoktatás
A hallgatóknak a mesterképzés során nappali munkarendben szaknyelvoktatásban kell részt venniük. A képzést gesztoráló intézet döntése szerint a szaknyelvoktatás megvalósulhat valamely szakmai tantárgy vagy diplomadolgozat-készítéssel kapcsolatos tantárgy keretében vagy előírható az alapképzésen oktatott képzési területi szaknyelvi tantárgy teljesítése. Levelező munkarendű mesterképzésben a szaknyelvtanulás nem kötelező. A szaknyelvoktatásról bővebb információ a 4.3.12. Nyelvoktatás, szaknyelvoktatás fejezetben található.
A végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzésének feltételei
- a képzés összes kötelező tantárgyának, a választott specializáció tantárgyainak teljesítése, valamint a tanterv szerint szükséges mennyiségű szabadon választható kredit és a szakdolgozat-készítésre adható kreditek teljesítése összesen 180 kredit értékben.
Záróvizsga
Záróvizsgára bocsátás feltételei:
- végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzése;
- szakdolgozat benyújtása és bírálók általi elfogadása;
- a hallgatónak nem állhat fenn tartozása az Egyetem felé.
A záróvizsga részei a 2023/24. tanévig tanulmányaikat megkezdő hallgatók esetében:
- szaktárgyi komplex vizsga (tantárgyi vizsga);
- szakdolgozat védés.
Záróvizsga ismeretkörök, záróvizsgatárgyak
A tantárgyi vizsga esetében a hallgató „A” tételsorból és a választott specializációnak megfelelő „B” tételből álló tantárgyi vizsgát tesz.
Az „A” tételsor a képzés során elsajátított összes ismeretkörre fókuszál, a „B” tételsor a specializációnak megfelelő ismereteket tartalmazza.
A záróvizsga részei a 2024/25. tanévtől tanulmányaikat megkezdő hallgatók esetében:
- szaktárgyi komplex vizsga (tantárgyi vizsga), amely a Pénzügy mester szigorlat tantárgyának érdemjegye;
- szakdolgozat védés.
A záróvizsga eredményének és az oklevél minősítésének számítása a 2020/21. tanévtől
A 4.3.16. Záróvizsga és a 4.3.17. Az oklevél fejezetben leírtak szerint.