Hegesztettszerkezet-tervező szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzés 

Hegesztettszerkezet-tervező szakmérnök / Hegesztettszerkezet-tervező szakember szakirányú továbbképzés

Utolsó frissítés: 2025 december 04.

 

A képzés célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak / képesek a hegesztett fémszerkezeteknél felmerülő sokrétű, interdiszciplináris kérdéseket modern, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő módszerekkel, modellekkel megoldani. Az adott területen dolgozó szakemberek felkészülnek arra, hogy nemcsak méretezési szabályok és ökölszabályok alapján kell döntéseket hozniuk. Sok esetben ennél jóval összetettebb problémákra kell megoldást találniuk, bizonyos helyzetekben elengedhetetlen a szoftverekkel támogatott gyártás- és szerkezettervezés, költségelemzés, illetve optimalizálás a szükséges szabványismeret mellett. Ez nemcsak a szerkezettervezésre, hanem a hegesztett szerkezetek gyártásával, kivitelezésével, illetve fenntartásával kapcsolatosan megválaszolandó mérnöki kérdésekre is egyre inkább igaz. A képzés során olyan szakemberek felkészítése a cél, akik magasszintű ismereteket szereznek a gyártástechnológiáról – ezen belül elsősorban a hegesztéstechnológiáról –, méretezésről és konstruálásról, mely alkalmassá teszi őket a fenti problémakörök hatékony megoldására.

Kiknek ajánljuk: A képzést elsősorban olyan szakembereknek ajánljuk, alapképzésben (ideértve a főiskolai végzettséget is) szerzett fokozat és akik a mérnöki szakképzettség a képzés során olyan átfogó tudásra tegyenek szert, amely birtokában a szakterületükön felmerülő összetett problémákat modern, innovatív módszerekkel, technológiákkal és modellekkel kezeljék. E szakemberek tudásuk révén munkájukat a lehető leghatékonyabban, és műszakilag magas szinten tudják elvégezni, ezzel pedig hozzájárulnak a hegesztettszerkezet-gyártás és -tervezés versenyképességéhez is.

Ajánljuk továbbá a képzést olyan gépipari szakembereknek, akik a gyártástechnológiai folyamatok műszaki megbízhatóságáért felelősek a különböző alakítási és forgácsolási eljárásoknál. Továbbá minden olyan szakembereknek, akik alapképzésben gépész-, építő- vagy építészmérnök oklevelet szereztek, de a téma iránt érdeklődnek.

Fő együttműködő partner Gyémánt-Pirazol Kft.

A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése az előképzettségtől függően:

  • hegesztettszerkezet-tervező szakember vagy
  • hegesztettszerkezet-tervező szakmérnök.

A képzés képzési ideje: 2 félév

Munkarend: levelező munkarend

A képzés finanszírozási formája: önköltséges

Szakfelelős: Dr. Kári-Horváth Attila egyetemi docens

Képzési hely: Gödöllő (Szent István Campus)

Képzés nyelve: magyar

Levelező munkarendű képzés sajátosságai

A tantervben az ismeretek nem épülnek egymásra, egymástól függetlenül elsajátíthatók. Az ismeretek elsajátításához szükséges alapismereteket a hallgatóknak a felvétel alapjául szolgáló előképzettség megszerzése során kellett elsajátítaniuk. Intenzív, kontaktórás oktatás egyéni felkészüléssel kiegészítve.

Kontaktórák havonta két alkalommal, kéthetente két nap (péntek, szombat), napi átlag 7-8 órában.

A képzés elvégzésével megszerezhető képességek, szakmai jogosultságok

Tudása:

Ismeri

  • és használni tudja a hegesztett szerkezetek tervezéséhez, konstruálásához, gyártásához, vizsgálatához szükséges szabványokat;
  • a szerkezetgyártás alapvető hegesztéstechnológiai hátterét, melyet a tervezésben figyelembe tud venni;
  • a végeselemes szoftverekben létrehozott numerikus modellek lehetőségeit és határait;
  • a hegesztett kötések tipikus roncsolásos és roncsolásmentes vizsgálatait, és értelmezni tudja a hozzájuk köthető vizsgálati dokumentumokat;
  • azokat a gyakorlati módszereket, melyekkel a hegesztett kötések és szerkezetek teljesítőképessége hatékonyan növelhető;
  • és használni tudja azokat a fejlett elméleti módszereket, melyekkel a hegesztett kötések és szerkezetek többletteljesítőképessége kimutatható;
  • a költségszámítás és minőségirányítás alapjait;
  • az optimalizálás folyamatának hátterét és használni tudja azt hegesztett szerkezetekre kiterjesztve;
  • a hegesztett szerkezetekhez kapcsolódó folyamatokat, összefüggéseket, szabályokat és definíciókat;
  • és átlátja a hegesztett szerkezetekhez kapcsolódó műszaki folyamatokat tervezéstől a fenntartásig.

Képességei:

A szakon végzett képes

  • interdiszciplináris problémák komplex módon való kezelésére;
  • a szakterületén adódó modellezési feladatok hatékony ellátására;
  • az összetett projektek koordinációjára és feladatok ütemezésére;
  • a szakterületén felmerült problémák feltárására, elemzésére és azok hatékony kezelésére;
  • végeselemes szoftverekben létrehozott numerikus modellek lehetőségeinek és határainak a kiaknázására;
  • hegesztett szerkezetek kapcsán felmerülő minőségbiztosítási kérdések megválaszolására.

Attitűdje:

A szakon végzett

  • vállalja és hitelesen képviseli szakmája társadalmi szerepét, alapvető viszonyát a világhoz;
  • nyitott a műszaki szakterületen zajló szakmai, technológiai fejlesztés és innováció megismerésére és elfogadására, hiteles közvetítésére;
  • törekszik arra, hogy önképzése szakmai céljai megvalósításának egyik eszközévé váljon;
  • törekszik arra, hogy önképzése hegesztett szerkezetek szakterületen folyamatos és szakmai céljaival megegyező legyen.
  • nyitott az informatikai eszközök használatára, törekszik a hegesztett szerkezetek tervezéséhez tartozó szoftverek megismerésére és alkalmazására, legalább egy ilyen programot készségszinten ismer és kezel;
  • a megszerzett műszaki ismeretei alkalmazásával törekszik a megfigyelhető jelenségek minél alaposabb megismerésére, törvényszerűségeinek leírására, megmagyarázására.

Autonómiája és felelőssége:

A szakon végzett

  • felelősséget vállal műszaki elemzései, azok alapján megfogalmazott javaslatai és megszülető döntései következményeiért;
  • váratlan döntési helyzetekben is önállóan végzi az átfogó, megalapozó szakmai kérdések végig-gondolását és adott források alapján történő kidolgozását;
  • felelősséggel vallja és képviseli a mérnöki szakma értékrendjét, nyitottan fogadja a szakmailag megalapozott kritikai észrevételeket;
  • feltárja az alkalmazott technológiák hiányosságait, a folyamatok kockázatait és kezdeményezi az ezeket csökkentő intézkedések megtételét.

A végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzésének feltételei:

A hallgatók 8 kollokvium teljesítésével, 10 gyakorlati jegy megszerzésével tesznek eleget a képzés követelményeinek.

Záróvizsga

Záróvizsgára bocsátás feltételei:

  • végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzése;
  • szakdolgozat benyújtása és bírálók általi elfogadása;
  • a hallgatónak nem állhat fenn tartozása az Egyetem felé.

A záróvizsga részei:

  • szaktárgyi komplex vizsga;
  • szakdolgozat védés.

A záróvizsga eredményének és az oklevél minősítésének számítása a 2020/21. tanévtől

A 4.3.16. Záróvizsga és a 4.3.17. Az oklevél fejezetben leírtak szerint.

A képzés tanterve