Tantárgybefogadás mintatanterv szerinti tantárgy helyettesítésére

Menü megjelenítése

Tantárgybefogadás mintatanterv szerinti tantárgy helyettesítésére

Utolsó frissítés: 2022 március 19.

A kérelem a NEPTUN TR-en keresztül nyújtható be a Tanulmányok - Mintatanterv menüpont alatt, a megfelelő mintatanterv kiválasztását, majd tantárgyak listázását követően, a megfelelő tantárgy sorának végén + jelre kattintva a Kérvény leadása opcióval. A kérvényt tantárgyanként lehet benyújtani.

A kérelem a bejelentkezési időszak kezdetétől a félév tantárgyfelvételi időszakát követő két hétig nyújtható be. Az adott félév tantárgyfelvételi időszaka megtalálható a tanév időbeosztásában, továbbá a NEPTUN TR-ben és e-mailben a kérvények beadási határidejéről minden félév elején tájékoztatást küld az Oktatási Igazgatóság.

Díjfizetési kötelezettség:

  • más felsőoktatási intézményből átjelentkező hallgatóknak, továbbá korábbi képzésben (szakon) teljesített tantárgyak befogadása – ideértve a más felsőoktatási intézményben azonos szakon végzett tanulmányokat is – esetén: 3.000 Ft/tantárgy;
  • intézményen belüli képzésváltásnál: ingyenes;
  • felsőoktatási szakképzésről alapképzésre történő befogadásnál: ingyenes;
  • az Egyetem és jogelődjei ugyanazon szakáról történő újrafelvétel esetén: ingyenes;
  • az Egyetem által engedélyezett részképzés alatt teljesített tantárgyaknál: ingyenes.

Az eljárási díj utólag – a döntést követően - kerül előírásra a NEPTUN TR-ben. Az eljárási díjat elutasító határozat esetén is meg kell fizetni!

A kérelemhez csatolandó dokumentumok:

  • hitelesített tantárgyi tematika/követelményrendszer (az Egyetemen belül, továbbá a jogelőd intézményekben tanulmányokat folytató hallgatók kivételével);
  • leckekönyv/törzslap kivonat/kreditigazolás/oklevélmelléklet másolata (minden esetben);
  • külföldön teljesített tantárgy esetén az érdemjegy megfeleltetéséhez szükséges az intézmény értékelési rendszeréről szóló igazolás.

A kérvények leadása során minden szükséges mellékletet csatolni szükséges! Amennyiben a hallgató nem csatolja a szükséges mellékleteket, a kérelem elutasításra kerülhet!

A kérvény leadását követően minden esetben ellenőrizzék vissza, hogy a kérvény ténylegesen benyújtásra került: NEPTUN TR Ügyintézés - Kérvények menüpont Leadott kérvények fül.

A kérvény ügyében a szakot gondozó intézet Tanulmányi és Kreditátviteli Bizottságának (TKB) elnöke dönt, a TKB tagjainak és a tantárgyfelelős javaslatát figyelembe véve. Döntést követően az engedélyező vagy elutasító határozat a NEPTUN TR-ben a Leadott kérvényeknél megtekinthető. A campus Tanulmányi Osztály munkatársa rögzíti a befogadás eredményét, valamint a határozatot, melyről a hallgató automatikus értesítést is kap a NEPTUN TR-ben.